két funkció késletetett indítása

 

 nyomtatott kivitelek értésekítése   szerző-partner mecénás megbízás szolgáltatásunk
Nagyobb számú művel és alapos előzetes tesztelésükkel készülünk a puha- és keménytáblás kivitelek értékesítésének éles indítására.

 Nem érinti ez a késleltetés az epub és pdf kivitelű e-könyvek értékesítését
(személyes pdf példány valamennyi funkciója elérhető már induláskor is).
Mivel a mecénás részesedés az első éves bevételre épül, a nyomtatott kivitelek értékesítésének indításáig ezen szerző-partner szolgáltatásunk szünetel.

 Ez nem érinti a kiadó által nyújtott  formázás és  kiadás-előkészítés
szolgáltatásokat, azok már most is igénybe vehetők mecénás programba is*.


 

kérjük türelmed

Vissza az előző oldalra

* a mű megjelenési időpontja vezérli valamennyi kivitel mecénás program éves lejáratát, azaz amennyivel később indul nyomtatott kivitelek értékesítése, annyival rövidebb lesz azok mecénás elszámolás időszaka – ez kiadó részéről vállalható, ugyanakkor közreműködő partnereket ebbe nem visszük bele, illetve átmeneti időre tekinettel nem fordítunk erőforrást a kivitelenként eltérő mecénás lejárat lehetőségének kialakítására.